Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapító ötletgazdája mesél arról, hogy hogyan lesz egy baráti körből többszázas önkénteshálózatot mozgató szervezet. A BBM receptjében nincsen semmi bonyolult: tettek és tettek, szociális érzékenyítés, némi coolság, punkság, és bürokráciából csak az elkerülhetetlen mennyiség.

Mi az a társadalmi ügy, ami mellett elköteleztétek magatokat?

Családok és hajléktalanok segítése, ez a két nagy szegmens, ahol igyekszünk tettekkel ténylegesen segíteni. Ezen túl az a vállalásunk, hogy megszólítsuk azokat a fiatalokat, akik tevékenyen részt vennének a társadalmi szerepvállalásban. Egy olyan aktivitásban tudjanak részt venni, amely számukra szórakoztató is, ugyanakkor a szociális érzékenységük is növelhető.

Hogyan váltatok a ma ismert Budapest Bike Maffiává? Honnan indult a kezdeményezés?

Mondhatni, teljesen véletlenül történt, hogy bringával kezdtünk ételt osztani. Egy baráti beszélgetés volt az alapja 2011 karácsonyán. Egészen pontosan szenteste kezdtük el. A családunknál végeztünk, utána összejöttünk, hogy mi is főzzünk magunknak valamit, és minthogy ilyenkor mindenki degeszre tömi magát, adódott az ötlet, hogy gondoljunk azokra is, akik nem. Így csináltunk egy csomó szendvicset és elindultunk vele bringával. Az elején eléggé meglepő jelenségnek bizonyultunk. Bringások, fiatalok... ez így elsőre furcsa volt, de azért az elmúlt három évben megszokták, hogy „jönnek a bringások”.
Mára az operatív csapat 3 ember, és van még 13-14 ember, aki most már saját feladatkörrel rendelkezik a különböző akciók szervezésében – gyakorlatilag vezetők. Van kb. 30-40 ember, akik az aktív önkéntes magot alkotják, és ha valami nagyobb akcióra kerül sor, most már több százan eljönnének.

Összeültetek, főztetek, kivittétek – ez egyszeri akció is lehetett volna, de ahogy mondod, ez már három éve zajlik.

Nem volt mögötte kimondott szándék, hogy ez hosszú távú dolog lesz, egyszerűen csinálni akartunk valamit közösen. Az a pár ember valamilyen oknál fogva azt érezte, hogy most már tegyünk valamit, mert túl sok a duma. Nagyon jól éreztük magunkat ebben a helyzetben, ezért megismételtük, megismételtük... és szépen lassan egy sokkal tudatosabb szervezetté vált ez az első akció.

„Sok a duma”, mondod. Kinek a részéről?

Mindenhol sok a duma. Mindenhol beszélünk arról, hogy mit kéne tenni és hogyan, és közben maga a tett, a hatékony tett hiányzik. Valamiféle apátia van a levegőben, amit egyébként azzal lehet kiütni, ha az ember ténylegesen belerakja magát egy feladatba, megoldja és megcsinálja.

Azt is mondhattátok volna, hogy kerestek egy meglévő szervezetet, amely hajléktalanokkal vagy családokkal foglalkozik, és nem indítotok külön szervezetet vagy mozgalmat.

Csak abban semmiféle kihívás nem lett volna... Ráadásul mi egy külön csapat vagyunk, akik kicsit mindig is a körön kívül voltunk. A futárokkal kezdtük el ezt az egészet, meg még néhányakkal, akik bringáztunk télen-nyáron, teljesen magunkénak éreztük az egészet. Ha mi betagozódunk valahova, valószínűleg nem lett volna ebből ekkora dolog. Akkor nem fért volna bele, hogy egy romkocsmában beszélgessünk és megéljük ezeket a dolgokat, hanem egy sokkal bürokratikusabb dologba kellett volna beleállni. Nekünk ettől a sajátunk ez, és úgy alakítjuk, ahogy szeretnénk.

Mozgalmat csináltok, pedig mostanában ez nem könnyű feladat, inkább befelé fordulnak az emberek. Milyen kommunikációra volt ehhez szükség?

Tettekre. A tettek beszélnek, jó példát állítunk fel, ezek határoznak meg minket: megfőzünk, közösen bringázunk, kimegyünk a családokhoz... Éppen a sok túlgondolás eredményezi a befelé fordulást. Bele kell állni egy feladatba, és segíteni kell azokon az embereken. Egyszerűen be kell vonni a fiatalokat, hogy jöjjenek, főzzenek, tapossák a pedált, adják oda.

Azt látom itthon, hogy sok olyan szervezet van, amelyik próbálkozik, próbálkozik, de valahogy nincs látszatja... egyszerűen beporosodtak. Szükség van olyan új szervezetekre, amelyek kicsit felrázzák a dolgot. Behúzzák az embereket, és a tényleges tetteken keresztül megmutatják nekik, hogy hogyan kell ezt csinálni.

Amikor valamit kifelé kommunikálunk, arról az látszik, hogy tettünk valamit, és nem a következő megbeszélős estére készülünk.

Odamegyünk, megcsináljuk, és ez megy, megy, megy. Tényleg ez a legjobb szó, hogy punkok vagyunk, a legjobb értelemben véve – odaállsz és beleteszed magad.

Azért kapcsolatban vagytok szervezetekkel?

Igen. Vagyunk kapcsolatban nagy szervezetekkel, és gombamódra szaporodó, tök jó kis szervezetekkel. Ilyen a Heti Betevő, akik heti 150-200 adagot főznek le, ami nagy segítség. Vagy a Food Not Bombs, ami nemzetközi szervezet, de van magyar ága, velük például már volt közös programunk is. Itt van az Age of Hope, akik gyerekvédelemmel foglalkoznak, és baromi szimpatikusak, mert ugyanúgy állnak hozzá mint mi, „tedd bele magad és csináld”. És a Karma Egyesülettel, akik zöldséget-gyümölcsöt adnak nekünk, erre épül a VitaminKommandó, ami most már heti 1-2 alkalmat jelent. De alapvetően még mindig az egyének azok, akik minket támogatnak. Most már pénzt is el tudunk fogadni, de komoly pénzkérési akciót még nem folytattunk le.

Ahogy növekedtek, a szervezeti oldalt is fejleszteni kell. Nem tartotok attól, hogy az intézményesülés elveszi a „punkságot”? A pályázati pénzek, a támogatók sem fognak becsatornázni egy olyan módot, amilyenné nem szeretnétek válni?

Egyáltalán nem. Azt gondolom, hogy ez személyiségfüggő. Mindannyian tudjuk, hogy honnan jöttünk, és az elmúlt években hogyan és mit csináltunk. Beszéltünk róla, hogy a valamilyen szintű intézményesülés ideje eljöhet, mint minden szervezet életében, de alapjaiban nem fogjuk megváltoztatni ezt a szellemiséget. Amíg mi vagyunk ennek a vezetői, ez sosem lesz intézményesített őrület.

A punkságot hogyan lehet módszertanilag leírni? A küldetésetekben benne van, hogy ezt a szemléletet terjeszteni szeretnétek. Hogy lehet a kreativitást lemodellezni?

Készül most egy módszertan, mert Hollandiából kaptunk egy visszajelzést, hogy ott szeretnék elkezdeni a Bike Maffiát – pont Hollandiában, ahol tökevidensnek kéne lennie. Innen is látszik, hogy a bringázás becsatornázása a szociális munkába annyira egyedi ötlet, hogy Hollandiában, a kerékpározás országában is lehet belőle valami jó. Ezen kívül Csíkszeredában már van egy hasonló kezdeményezés, de vannak érdeklődők Szegedről, Debrecenből. Persze együttműködés is lehetséges, de nyúljanak le bennünket minél többen, attól leszünk boldogok... Ha leírja, hogy tőlünk vette, megvalósítja, lefotózza és elküldi, azonnal ki fogjuk posztolni, hogy ez működik máshol is.

Kikből áll a csapat, kik vagytok „civilben”? Csak ezzel foglalkoztok már, vagy dolgoztok is mellette?

Van köztünk futár, meg mindenféle más ember, aki télen-nyáron kerékpározik. A grafikustól kezdve a pszichológusig és az irodai dolgozókig, de egyikünk sem foglalkozik főállásban a dologgal, mindenki önkéntesként csinálja.
Én pl. heti harminc órát dolgozom csak hétköznap ezzel, plusz a hétvégi akciók, ez a munka gyakorlatilag egy teljes munkaidőt lefed. Mellette próbálok dolgozni is, ez most így tud működni.

Költséges dolog, időben és pénzben is. Honnan áll ez össze? Ti rakjátok össze, vagy kerestek már támogatót is?

Az első alkalom úgy történt, hogy a kiszállítás előtt egy héttel már meghirdettük a barátainknak a Facebookon. Csináltunk is egy csoportot, amit már akkor elneveztünk Budapest Bike Maffiának, egy hétig gyűjtöttünk és rengeteg dolog jött be. Minimálisan hozzávásároltunk, amit még szükségesnek találtunk, de nem is nagyon kellett hozzátennünk. Utána elkezdtünk gyűjteni, de csak és kizárólag alapanyagot kértünk. Négy hónapja lettünk egyesület, és most már támogatásokat, pénzadományokat is elfogadunk.

Az egyesület fenntartását hogyan oldjátok meg?

Egyelőre adományokból, de nyilvánvalóan nem szeretnénk állami támogatásból élni, vagy folyamatosan emberekre támaszkodni. Egy olyan brandet szeretnénk felhúzni a Bike Maffia égisze alatt, ami fenntarthatóvá tudja tenni ezt a tevékenységet. Pl. saját termékek forgalmazásával – most folyik ezzel kapcsolatban egy igényfelmérés.

Cégeket még nem kerestetek meg?

Nem, még nincs semmi együttműködés, de a jövőben lehet.

Erős a kommunikációtok. Látszik, hogy fontos nektek, hogy láthatóak, átláthatóak legyetek mindenki számára.

Igen, a Facebook és a fotózás kezdettől fogva jelen van.

Fontos, hogy lássák az emberek, hogy amit odaadtak, az valóban odakerült.

Nagyon el lett szúrva ez itthon. Az adományozás körüli bizalmatlanság sajnos valahol jogos, de nem annyira, mint amekkora feneket kerítenek neki. Vissza kell szoktatni az embereket arra, hogy adományozni jó, természetesnek kéne lennie, és nem mindig a negatív példákat emlegetni. Ezért is dokumentáltunk mindent az elejétől, és ezért mondjuk azt, hogy bárki jöhet, és megnézheti, hogy mit csinálunk. És ezért dolgoztunk úgy, hogy két és fél évig, amíg nem voltunk egyesület, nem volt semmi pénzmozgás.

Tehát a Budapest Bike Maffiát két és fél évig a lendület, az önkéntesek, a szellemiség vitte előre.

Abszolút, és működött is. Rengeteg pozitív visszacsatolás érkezett – hogy mást ne mondjak, nagyon sok önkéntes csatlakozott az akcióinkhoz, jöttek-mentek, néha eltűntek, visszajöttek. Sokan dolgoznak velünk, és ez erős visszacsatolás arról, hogy releváns dolgot csinálunk. Őrült nagy erőt ad, hogy mennyire sokan beálltak mögénk, és hogy így beleteszik magukat azok az emberek, akikkel együtt dolgozunk. Ez nem az én erőm, ez a szervezet ereje.

Az önkénteseitek képzést is kapnak. Mit jelent ez?

Az operatív csapatban két szakember is van, ők tartják a nyolcórás, kétnapos képzést. Felmérik a jelenlevők készségeit, hogy ők milyen területen funkcionálnak jól, a saját szkilljeiket hegyezik ki, hogy miben fognak jól működni a jövőben, és ezt később bárhol hasznosíthatják. És nagyon reméljük, hogy ezek az emberek a későbbiekben a BBM munkájába is becsatlakoznak.

Mi az, amivel találkoztok az önkénteseiteknél, amit változtatni vagy adni szeretnétek?

Átadni azt az élményt, hogy milyen az, amikor odamegy valakihez, akivel amúgy nem teremtene kontaktust az utcán az előítéletei miatt. Ez ad egy olyan élményt, pozitív traumát, ami elindítja azt a folyamatot, hogy elmeséli másnak, megfogalmaz magának dolgokat. A mindennapjai részévé válik a gondolat, hogy nem normális az, hogy átlépünk azon az emberen.

Nagyon sok negatívummal találkozunk, és úgy reagálunk rá, hogy még több negatívumot gyártunk belőle – ahelyett, hogy megoldanánk, pozitívvá fordítanánk. Ez évtizedes probléma itthon is: a közhangulat rossz, a fiataloknak pedig nincs jövőképük. A probléma csökkentésén, felszámolásán túl az is célunk, hogy aki nem tud a jövőjével mit csinálni, annak valamit adni, és megmutatni, hogy ez az ország azért élhető.

Minden szervezetnek nagy küldetései vannak. Mi a tietek, már a világbékén túl?

A vállalásunkban rögzítve van, hogy azok a fiatalok, akik a szüleiken vagy az oktatáson keresztül nem tudtak semmilyen szociális érzékenységet megtapasztalni, beépíteni, azokat megszólítsuk, és kineveljünk egy olyan generációt, amelyiknek természetes a segítségnyújtás. Sikké kell tenni ezt az egészet, ami tökjó, cool dolog egyébként – szépen belefolyatni a gondolataikba, hogy ezt lehet és kell csinálni.

Mennyire gondolkodtok előre? Hogy látod magad-magatokat ebben 5-10 év múlva?

Hú, fogalmam sincs... csinálom. Én is egyik napról a másikra élek. Ahogy a mostani fiatal generációnak nincs jövőképe, én is elvesztettem már ezzel a kérdéssel a kapcsolatot. De ezt nem is bánom. Azt tudom, hogy mit érzek, mit érzünk a dologgal kapcsolatban, és hogy ez működik. Ebből a sok mostból lesz egy erős jövő.
Amikor két éve gondolkoztam erről, akkor az fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a következő negyven évre csináljuk. Végső soron a gondolkodást szeretnénk megváltoztatni.

Ha ilyet látsz, őket látod

• Közös főzések és bringás ételosztás: a csapat önkéntesek segítségével hozzávalókat gyűjt, főz, és szállít ki kerékpáron, akár 30-40 fő segítségével
• Százas buli – egy felvonulás vagy performance résztvevői és nézői egy-egy százast dobnak be a kalapba, amit aztán egy adott segítségre szoruló ember kap meg „egyszeri támogatásként”.
• „Megyünk, mint a birkák”: a rossz oldalról tipizálás berögződését próbálja oldani. Hajléktalanokkal együtt táblákra írják mindenkinek egy pozitív készségét.
• Vacsi projekt – családsegítő program, amely egy online felülettel lesz megtámogatva
• Jelenlét a Szimpla piacon – a piacon bári támogathatja általa vásárolt áruval rászoruló családok élelmezését
• Állatmenhelyre látogatás
• VitaminKommandó: gyorsreagálású bringások terítik a romlékony adományokat két napon belül.

Itt érheted el őket:

• http://bbm.hu/
• https://www.facebook.com/budapestbikemaffia

A Vodafone Magyarország Alapítvány tevékenysége szervezettségben, módszertani újításokban kiemelkedő a hazai társadalmi felelősségvállalási (CSR) gyakorlatban. A civil szervezetekkel létrehozott tartós együttműködések, az üzleti profilnak megfelelő CSR-tevékenység, a projektek tervezettsége, a hatásmérés mind olyan innovációs elemet jelent, amely megismerésre érdemes modell lehet minden CSR-tevékenységben részt vevő vállalatnak és civil szervezetnek. Interjú Nyilas Orsolyával, a Vodafone belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgatójával.

Társadalmi innovációról, társadalmi felelősségvállalásról beszélünk. Mit gondol ezekről a Vodafone?

Az innováció jelen van a mindennapjainkban, hiszen az egész telekommunikációs szektor erről szól. Felelősségvállalásban minden ötletre nyitottak vagyunk, minden olyan esetben megvizsgáljuk a támogatás lehetőségét, amely mobilkommunikációra épül. Azt gondoljuk, hogy egy vállalatnak azt a területet vagy programot kellene támogatni, amely az alaptevékenységéhez kötődik. Nekünk ez a mobilkommunikáció. Ilyen együttműködésben a támogatás nem merül ki annyiban, hogy mobilkommunikációs eszközöket adunk a támogatást kérő civileknek, hanem velük együtt hosszú távú tervet dolgozunk ki, amely egy társadalmi ügyet tud megoldani.

Tehát a társadalmi ügyek mögé szerveztek civileket. Hogyan kerültök kapcsolatba: ti keresitek őket, vagy ők találnak meg titeket?

Mindkettő előfordulhat. Én magam és a csapatom is nagyon nyitottak vagyunk arra, hogy újabb civilekkel vegyük fel a kapcsolatot, akik profik, hosszú távon gondolkoznak, tudják, hogy mik a trendek, jövőbemutató gondolataik vannak. Akár nemcsak Magyarországban gondolkoznak, hanem szélesebb körben is. Talán szerencse is volt, hogy egymásra találtunk azokkal a szervezetekkel, akikkel jelenleg együtt dolgozunk. Nagyon büszke vagyok rájuk és a csapatomra is, hogy ilyen szuper programokat tudunk létrehozni.

Sokszor mondják, hogy „ha civil valaki, akkor nem profi”. De ezek szerint ezek a civilek profik, vagy azzá lehet őket tenni.

Kicsit mind a kettő igaz. Azt gondolom, hogy nagyvállalatként felelősségünk van abban, hogy ezeket a civileket mi is oktassuk és fejlesszük. Megmutassuk nekik, hogy egy nagyvállalat számára mi a fontos, mi az, amitől az ő ügye, programja támogathatóvá válik. Pl. az egyik támogatott szervezet vezetője mellé coach-ot rendeltünk. Az ő szervezeti tevékenységük mellé ez hiányzott, hogy a vezető kicsit kilépjen a megszokott egyszemélyes vezetési szerepéből.

Mennyire lehetséges közös nevezőre hozni civilek és vállalatok szemléletét?

Össze lehet és össze is kell hozni, enélkül nem működik a vállalati támogatás és a CR programok. Ma már az a trend, hogy a vállalati döntéshozók meggondolják, hova, mire adnak pénzt, és az is látszik, hogy inkább ügyeket karolnak fel, mint konkrét projekteket vagy programokat. Az is jellemző, hogy míg korábban a vállalatok elmentek egy civil szervezethez, és azt mondták, hogy itt van iksz millió forint, és találjatok ki valamit, addig mostanában inkább az ügyek kerülnek előtérbe.

Milyen időtartamban támogattok egy-egy szervezetet? Gyakori probléma, hogy a projekt addig tart, amíg a finanszírozás.

Hosszú távon gondolkodunk mindenkivel. Azt gondolom, hogy addig fogjuk támogatni az ügyeket, amíg társadalmi szinten az a probléma nem oldódik meg. Szerintem egy társadalmi problémát csak a civilek és vállalatok nem tudnak megoldani. A megoldáshoz a forprofit, nonprofit és az állami szférát kellene jól együttműködővé tenni. Magyarországon ez nagyon-nagyon nehéz. Pl. van a családon belüli erőszak elleni programunk, amivel a célunk nyilván az lenne, hogy országos szinten működőképes legyen. Mindenki, aki érintett a problémában, hozzájuthasson a készülékhez, és a rendőrség tudja, hogy mi a feladata, ha a veszélyeztetett nő megnyomja a piros gombot. Jelenleg ez csak Budapesten öt kerületben működik. Addig én nem látom megoldottnak a társadalmi problémát, amíg ezt nem tudjuk országos szintre emelni.

Ugyanez a videós jelnyelvi szolgáltatás esetében. Hatalmas potenciál lenne benne, hiszen a közigazgatást is kellene akadálymentesíteni, másrészt nagyon sok nagyvállalat és a közszolgálat számára is fontos, hogy ugyanazt a jelnyelvi szolgáltatást nyújtsa minden állampolgárnak, minden egyes embernek, egészségeseknek ugyanúgy, mint akik fogyatékkal élnek. Ezért ezek a programok hosszú távon itt fognak maradni velünk, nem tudom megmondani jelen pillanatban, hogy ez még kettő, három vagy öt év.

Tehát egy társadalmi ügy megoldása jelentené azt, hogy befejezitek a támogatást.
Egy nagyvállalati körben a hatékonyság nagyon fontos. Hogyan méritek egy-egy ilyen ügy hatékonyságát? Van-e ilyen elvárás, hogy hatékonyak legyenek a civilek, és mérni tudjátok?

Persze, van ilyen elvárás nálunk is, és minden egyes programot meg is próbálunk mérni a maga módján. A programjaink sajátossága, hogy nehezen lehet meghatározni, mikor tekinthetjük őket sikeresnek. A fenti programokat – és itt szeretném megemlíteni a Cserhát Mentőkutyás Egyesület tevékenységét – mikor mondod sikeresnek: akkor, ha 5 életet mentünk meg, vagy ha tízet? Nekem az öt emberélet is nagyon-nagyon fontos. Nyilván nem tudok az egyesület vagy alapítvány elé egy olyan célszámot tűzni, hogy márpedig egy évben 25 ember életét mentsétek meg.

Ennek ellenére megpróbáljuk a lehetetlent: van egy benchmarking modell, amelyet követünk. Ezeket az együttműködéseket a civileknek és nekünk is tanulni kell még, a legtöbb nagyvállalat sem méri vissza még a társadalmi befektetési programok hatékonyságát.

Van egy ügy, találtok hozzá egy szervezetet. Mit vizsgáltok, minek kell megfelelnie? Mert persze okos-ügyes, jól is prezentál, de hogyan méritek fel, hogy biztonságos partner legyen?

Igen, mindent megnézünk, ahogy abszolút transzparensen működünk mi magunk is. Az összes támogatást a Vodafone Magyarország Alapítványon keresztül futtatjuk. Nekünk nagyon fontos, hogy az a partner igenis megbízható legyen, transzparensen működjön, és tudjunk róla mindent. Megnézzük a korábbi eredményeit is. Nemcsak egy éves programtervet szeretnénk látni, hanem megvizsgáljuk, hogy megvan-e bennük az a potenciál, hogy akkor, amikor egy programot már csinált velünk, akkor utána tud-e fejlődni és újakat hozni. Pl. a Cserhát Mentőkutyás Egyesülettel elindultunk egy programmal, amelyet aztán továbbfejlesztettünk. Ma már ott tartunk, hogy nemcsak a földi mentésben segítjük őket: friss bejelentés a kvadrokopteres fejlesztésünk, amely biztosítja, hogy hőkamera segítségével már fentről is tudják követni a mentőegységek munkáját.

Belső kommunikációs és CR vezető vagy. Ez olyan, mint egy üzenet: a területek összeérnek és együtt kell róluk gondolkozni.

Igen, én is így gondolom. Nem kell sokat győzködnöm magam, hogy a kollégákat bevonjuk bizonyos programokba, és hírt adjunk arról, hogy mi újság a házunk táján. Azt gondolom, hogy pont egy olyan cégnél dolgozunk, ahol a kollégák büszkék arra, amit a vállalat tesz. Egyébként évente van dolgozói elégedettség felmérésünk, és nagyon magas százalékban gondolják azt, hogy amit csinálunk, az jó. A mobiltechnológia mellett nálunk nagyon népszerű az önkéntesprogram is. Negyedévente a kollégák egy napot önkénteskedéssel tölthetnek. Ezt nem kell kivenni szabadnapnak, hanem ugyanolyan munkanapnak számít, mint a többi. Ilyenkor elmehetnek bizonyos intézményekbe, ahol önkéntesmunkát végezhetnek.

Akárhol, vagy ti tesztek javaslatot?

Korábban bárhova mehettek önkénteskedni, ma már kicsit irányítottabbá tettük, jelenleg 7 budapesti és 2 miskolci intézmény van a listánkon. Nem azért döntöttünk így, mert ne lehetne bárhová menni, hanem mert így tudjuk visszamérni a hatást, amit ez az önkéntesség jelent az intézmény életében. Így sokkal elkötelezettebbé válnak az intézmények és a kollégák is.

Fontosnak tartjátok tehát a szakmai önkéntességet. Van is ilyen programotok?

A pro bono irányába most kezdünk elmozdulni, ez még mi is most tanuljuk, és most próbáljuk a csapatommal kialakítani, hogy hogy lehetne ezt legjobban csinálni. Ez még a jövő része.

Legismertebb talán a főállású angyal programotok – hogy fest ez kívülről-belülről?

Maga az ötlet Új-Zélandról származik, ezt vettük át 2008-ban, és azóta minden évben meghirdetjük. Hétköznapi emberek pályázhatnak erre a pozícióra civil szervezettel együtt, olyan üggyel, ami nekik személy szerint nagyon kedves. Ha kiválasztásra kerülnek, egy éven keresztül a fizetésüket a Vodafone Alapítvány állja. Most már 23 angyalunk van, nagyon-nagyon sikeres a program nemcsak a jelentkezők száma, hanem a hosszú távú hatás miatt is. Azt látjuk, hogy amikor lejár az egy év, az angyalok többsége annál a szervezetnél marad, akinél dolgoztak. Olyan szakmai tudást és gyakorlatot visznek be a szervezetbe, ami esetlegesen korábban nem volt, egy év alatt pedig kitermeli magát.

Civil szervezetekre visszatérve: mennyire tudják magukat képviselni, mennyire tudnak meggyőzőek lenni?

Aki odáig eljön, hogy hozzánk eljöjjön személyes interjúra vagy bemutatásra, az már igen. Van egy réteg, aki még mindig ott tart, hogy e-maileket és prezentációkat küld, de ugyanazt küldi tíz másik vállalatnak. Ez a nagy többség. Őket mindenképpen fejleszteni kell, ezért híve vagyok annak, hogy ne két mondatban válaszoljunk nekik, hanem vesszük a fáradtságot és az energiát, és elmondjuk, hogy hol tud utána nézni a Vodafone programjainak, hogy milyen irányba megyünk, milyen programokat keresünk. Nem tudhatjuk, hogy 2-3 év múlva esetleg visszajön hozzánk egy szuper ötlettel, amelyet mindenképpen támogatni szeretnénk. Hiszek a fejlesztésben, de hosszú út áll előttünk, hogy a civileket fejlesszük.

Az alapítványt említetted – milyen stratégiával működik?

Három fókuszterülete van, az egyik a mobiltechnológiára épülő programok, ahol az eddig említett együttműködő civil szervezeteken túl megemlíteném még a hordozható mobilhálózatunkat. Ez egy két bőröndben elférő, 100 kilós bázisállomás, amit 24 órán belül bárhová elvihetünk utasszállítóval.

Másik fókuszterület a közösségek támogatása. A főállású angyal és az önkéntes program mellett nem volt említve még a hátrányos helyzetűek oktatása. Itt is van két programunk, az egyiket a HBLF-fel közösen csináljuk, ez a Roma Start program. A másik a komplex instrukciós program, ami Hejőkeresztúrról származik. Ezt is évek óta támogatjuk, és most arrafelé próbáljuk elvinni, hogy hogyan lehetne a digitális eszközöket bevinni az oktatásba.

Emellett stratégiai partnerei vagyunk az ökumenikus segélyszervezetnek. Van egy humanitárius alap, ami úgy működik, hogy kaptak egy összeget tőlünk, ami benne van ebben az alapban, és bármi történik Magyarországon, ők pillanatokon belül tudják jelezni a problémát. Nem kell arra várniuk, hogy átfusson az igénylés, egy gyors jóváhagyás után azonnal le tudják hívni a szükséges összeget. Például tavaly, amikor a Duna megáradt, szivattyúkat vásároltunk.

Nagyon következetesen választotok partnert és ügyet is. Ha valaki érdeklődne, hova forduljon, kit keressen, mit ajánlasz neki?

Azt szoktam először tanácsolni, hogy mindenki olvassa el, ami kint van a honlapunkon, hiszen CSR jelentést is készítünk, amiben minden benne van. Egyébként pedig, ha valakinek mobiltechnológiára épülő programja van, már holnap is jelentkezhet.

Mi valóban a társadalmi ügyeket szeretnénk megoldani, és segíteni azoknak, akik nyitottak arra, hogy elfogadják a segítséget, és tenni is akarnak érte, nem a kommunikációs szempont vezérel minket. Jó dolog, ha jól kommunikálható egy ügy, de a kiválasztásnál nem ez a fő cél.

Egyszóval: be lehet jutni hozzánk, csak meg kell ugrani bizonyos léceket.

A Webuni Európában elsőként reagált az online oktatásban zajló forradalomra, amely létrehozta a bárki által hozzáférhető kurzusokat (MOOC). Egy for-profit vállalkozás, amely kifejezetten a társadalmi innováció szándékával jött létre – a szeptember végén induló platformról, piac és társadalom összehangolásáról Pakucs András alapító mesélt.

A Webuninál abban próbáltok társadalmi innovációt megvalósítani, hogy a tudás mindenkinek hozzáférhető legyen. Hogyan jött az ötlet?

A Webunival két éve kezdtünk foglalkozni. 2013-ban az amerikai online oktatás nagy változásokon ment keresztül: a Stanfordnak, MIT-nek, Harvardnak megjelentek és gyorsan sikeressé váltak a saját oktatási platformjai. Ez azt jelenti, hogy az egyetemek ingyen online kurzusokat indítottak. Volt olyan kurzus még 2012 őszén, amelyre a Harvardon 40.000 diák iratkozhatott be ingyen. Főként két platform, az EdX és a Coursera fejlődését figyeltük folyamatosan. Azt is szemmel tartottuk, hogy Magyarországon és Európában milyen lehetőségek kínálkoznak: kapcsolódjunk be mi is ebbe a piacba és indítsunk hasonló platformot, vagy másoknak lesznek ilyen irányú kezdeményezéseik. Ki is vártunk 2013 januárjáig, és úgy láttuk, hogy nem indult semmiféle kezdeményezés sem Magyarországon, sem Európában. És úgy döntöttünk, hogy jó, akkor belevágunk. Beiratkoztunk első körben amerikai kurzusokra, regisztráltunk hasonló honlapokra, mindegyiket tüzetesen végignéztük, kielemeztük az előnyeit, hátrányait, megvizsgáltuk a magyar piacon jelenlévő online oktatási megoldásokat. Ezekből a tapasztalatokból alakítottuk ki a Webuni.hu-t, ahol az itthoni környezetre, igényekre szabtuk az amerikai piacon meglevő szerintünk legjobb megoldásokat. Másfél éve kezdtünk rajta dolgozni, és most szeptember végén indultunk el.

Ezek szerint semmiféle konkurencia nem volt Magyarországon?

Ilyen megoldás, mint a Webuni.hu, ahol oktatók regisztrálhatnak, kurzusokat oszthatnak meg, nincsen. Felmértük a piacot, hiszen ha nincsen piacismeret, lutri a vállalkozás sikere. A piaci információ talán a legfontosabb, elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres, jól működő vállalkozást tudjál létrehozni. Megvizsgáltuk a magyar piacot, az európait is, és a világpiaci tendenciákkal, szereplőkkel is tisztában vagyunk, ennek ismeretében vágtunk bele a saját vállalkozásunkba.

Ez a fajta oktatás még a világban is gyerekcipőben jár. Hogy mértétek fel, hogy nektek milyen tudásra van szükségetek, és hogy ezzel rendelkeztek-e?

Nem „rendelkeztünk” megfelelő tudással, ezt a tudást munka közben sajátítottuk el. Úgy kezdtük el, hogy mi se tudtuk, mi az az online oktatás, hogy kell jól csinálni. Amikor elegendő információt gyűjtöttünk arról, hogy szerintünk hogyan működik, akkor vágtunk bele. És persze a megvalósítás folyamatában is nagyon sokat tapasztaltunk, sok mindenről megváltozott a véleményünk, mint ahogy a piac is változott folyamatosan. Nagyon új az iparág, naponta új megoldások, meglátások jönnek létre, amelyeket implementálni kell.

Ismeretlen piaccal, ismeretlen eszközzel hogyan lehet tervezni?

Egy jó üzletember ugye készít üzleti tervet, marketingstratégiát, költségtervet, megtérülési számításokat, elemzéseket – na, mi ebből egyet sem csináltunk meg... Ez vízió alapján indult, az intuícióm azt mondta, hogy ebben van lehetőség. Ha lenne külső befektető, akkor az előzetes számítás elengedhetetlen lenne, de nem külső befektetőt, hanem magamat kellett meggyőznöm. Fejben elvégeztem ezeket az számításokat, de nem volt szükséges leírni őket.

A külföldi példa főként ingyenes platformként működik, azoknak akar hozzáférést biztosítani, akik helyben, időben, anyagiakban nem tudnak bekapcsolódni a hagyományos kurzusba. Valószínűleg itthon is így, elsődlegesen ingyenesen fog elindulni. Miből számítotok bevételre, mi lesz az üzleti modelletek?

Első lépésben a tanulási fázison kell átmennünk, aminek mindkét oldalról ingyenesnek kell lennie. Először egy platformot, infrastruktúrát szeretnénk az oktatási szereplőknek biztosítani, ahová egyetemek, magántanárok, iskolák, akár középiskolák tudnak regisztrálni. Ingyen elő tudják állítani a saját kurzusaikat, és azt a saját vagy más diákok felé ajánlani. Miután a tanárok és a diákok is megtanulták, hogy ezt a platformot lehet használni oktatásra, és lehet információt átadni ezen a technológián keresztül, a következő lépés az lesz, hogy a továbbra is elérhető ingyenes lehetőségek mellett az oktatási szereplők pénzért fognak kurzusokat kínálni. A tanulók körében pedig lesz erre nyitottság, mivel megtapasztalták már, hogy ez tényleg működik.

Azt mondod, vízió alapján indultatok. Lehet társadalmi vízióra vállalkozást építeni?

A vízió hihetetlenül fontos. Azt hiszem, a legtöbb sikeres vállalkozásnak az alapfeltétele az, hogy valamilyen társadalmi problémára megoldást kínáljon, valamilyen szinten megoldjon. Mi szerencsések vagyunk, mert egy jól körülhatárolható, konkrét problémánk van, amire a Webuni jó megoldást tud kínálni, ezáltal valamennyire a sikere is determinálva van.

Az üzleti haszon és a társadalmi probléma megoldása kéz a kézben jár.

Másfelől ezzel tudnak azonosulni a munkatársak is, nekik is szükségük van a vízióra, ez a motiváció alaprugója.

Ennek a víziónak a része az esélyegyenlőség növelése.

Ez az alapvető vízió, a helytől, időtől, pénztől függetlenül hozzáférhető tudás. A tudás megszerzése ne legyen privilégium, ne legyen annak kérdése, hogy Budapesten lakom-e, van-e pénzem magántanárra, magániskolára. Tervben van, hogy valamennyire „intézményesítve” biztosítsunk emelt szintű érettségi felkészítést. Úgy gondoljuk, hogy a továbbtanulási lehetőségeket illetően ez nagyobb egyenlőséget biztosítana, javítaná a nem elitgimnáziumokba járó diákok esélyét.

Sok mindent kihagysz a tervezésben, intuitív ember vagy. Lehet megérzések alapján működni, építkezni?

Csak azok alapján lehet menni. Rengeteg múltbeli, csődbe ment vállalkozásnak csináltak tökéletes üzleti tervet. Az üzleti terv egy dolog, a megvalósítás meg egy másik dolog. A vállalkozásoknak kicsit el kell rugaszkodniuk a földtől. Mindig olyan dolgot hozunk létre, ami nincsen, és ez alapvetően azt sugallja, hogy az nem biztos, hogy tud működni. Vakmerőnek kell lenni, kell, hogy legyen valamiféle irrealitás benned, kell, hogy álmodni tudjál, és hogy álmokat valóra tudjál váltani. Ez nem mindig fér össze a racionális gondolkodással.

Ez így légvárépítésnek tűnhet. Hogyan szerzel partnert az álmokhoz?

Álmokat könnyű eladni, megtartani az embereket nehezebb, de ha látják, hogy épül valami és működik, az elég motivációt ad. Nyilván, amit az ember mond, ahhoz tartani kell magát, Abban a pillanatban, hogy nem tesz meg mindent érte, hogy megvalósuljon, a csapat is elpártol tőle.

Meddig szeretnéd ezt a célkitűzést saját hatáskörben tartani? Mikor lehet ebből általános oktatási kultúra?

Most az elsődleges cél, hogy kialakuljon egy ökoszisztéma, ahol tanárok, intézmények kurzusokat állítanak elő, és a rendszer valamilyen szinten önműködővé válik: maguktól regisztrálnak, töltenek fel, beiratkoznak. Váljon ismertté, hogy létezik a tanulásnak és a közösségi tudásmegosztásnak ez a módja. Ha ez sikeres és jól működik, a tervünk az is, hogy ezt a kelet-közép-európai régió más országaiba is elvigyük.

Mennyi időt adtok magatoknak erre?

Nem lehet megjósolni, mennyi idő alatt jut el a piac oda, hogy az emberek tényleg hajlandók lesznek online kurzust venni, a tanárok meg elhiszik, hogy ez működhet. A világ erre mutat, el fogunk jutni valamikor ide, például az Egyesült Államok már itt van. Felnőtt egy Y generáció, jön egy Z, akik már máshogy viszonyulnak a digitalizált világhoz, más a tanulási kultúrájuk is, más módszertani megoldásokat igényelnek. Ami biztosan elmondható, idén már bevételt fog termelni a Webuni – a kérdés, hogy mennyit.

Két hete, szeptember végén indultatok. Ha valaki diákként vagy tanárként csatlakozni szeretne, hogyan teheti meg?

A www.webuni.hu oldalon keresztül mindkét fél tud jelentkezni. Ha valaki oktatónak jelentkezik, akkor vele személyesen felvesszük a kapcsolatot, és megmutatjuk a Webuniban levő oktatási lehetőségeket. Ha úgy dönt, hogy szeretne saját kurzust készíteni, akkor most, az indulási szakaszban még személyesen segítünk a kurzust elkészíteni.

Hogyan működik a Webuni?

A Webuni egy nyílt online oktatási platform, amelyben egyéni oktatók és oktatási intézmények ingyenesen regisztrálhatnak és kurzusokat oszthatnak meg, amelyre a felhasználók jelentkezhetnek. Aki oktatóként tananyagot szeretne megosztani – aki lehet bárki, aki úgy gondolja, hogy értékes és értékesíthető tudása van – előre elkészít egy kurzust, ami fejezetekre és leckékre van bontva. A leckék a legkisebb, 5-10 perces oktatási egységek.

Egy laptop és a kurzuskészítésről szóló oktatóanyag elegendő a kurzus előállításához. Oktatóknak szóló marketingkurzus is rendelkezésre áll, hogy minél több emberhez tudják eljuttatni az anyagaikat. Ha valaki ennél többet szeretne, lehetőség van közös kurzusgyártásra a Webuni stúdiójában. Az elkészült kurzus lehet videó- és hangalapú, szöveg, kattintható animált tartalom, prezentáció, és ezek kombinációi, be lehet ágyazni Prezit, YouTube-videót. A kurzusok mellett lehetőség van jegyzeteket készíteni, azt megosztani, exportálni, kérdezni. A kurzusok ismétlő, gyakorló tesztet is tartalmazhatnak. Egy kurzus hallgatói egy virtuális „teremben” vannak, így egymással is meg tudnak információkat osztani, és lehetőség van tanár-diák interakcióra.

A civil szektor működésének és finanszírozásának megújításáról sok szó esik, a hogyanokról már annál kevesebb. Pedig vannak, akik évek óta beszélnek működő megoldásokról, sőt maguk is művelik és tanítják is. A Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség ügyvezetője, Ágoston László arról a szemléletváltásról beszél, amely felszámolja a szokásos nonprofit-forprofit szembeállítást, és elindítja a szervezeteket a profivá válás és önfenntartás útján.

A Civil Support Nonprofit Kft. két éve tevékenykedik annak érdekében, hogy a társadalmi szervezeteket, civileket elindítsa a fenntarthatóság, a stratégiában gondolkodás, a láthatóság, az együttműködések, röviden: a profizmus irányába. Amellett, hogy innovációra hív, a Civil Support maga is innovátor kíván lenni, és saját fejlesztésű szolgáltatásaival szeretné alaposan felülírni azokat a kategóriákat, ahogy civilekről, társadalmi ügyekről, szektorok közötti együttműködésről gondolkodunk. Lévai Gáborral, a Civil Support ügyvezetőjével Nyári Juli készített interjút.