A CókMók, az állami gondoskodásba került gyerekek speciális hátizsákja és a köré épülő kezdeményezés talán az egyik legismertebb a hazai társadalmi vállalkozások közül. A történetét szeretjük, de a működésről, vállalkozói oldalról már ritkábban mesél az ötletgazda, Kovács Bori. Miért pont társadalmi vállalkozás, és mit jelent a támogató közösség a fejlesztésben?
Társadalmi vállalkozás vagytok, ami viszonylag új dolog itthon. Miért ezt választottátok, és hogyan kapcsolódik az ötlethez?
Az ötlet maga diplomamunkám volt a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakán, és először egy barátnőmön keresztül ismerkedtem meg az állami gondozásba került gyerekekkel, valamint egy konkrét befogadóotthonnal. Ott, a velük eltöltött egy-két hónap során találtam ki azt, hogy vajon mi lehet az a tárgy, az a szolgáltatás, ami az ő élethelyzetükön segíthet vagy felhívhatja az emberek figyelmét arra, hogy a gyerekek életében ez egy krízishelyzet. Szépen apránként bontakozott ki, hogy egy ilyen hátizsák mennyire praktikus lehet.
Mindenképpen valamilyen társadalmilag elkötelezett tervezői körben szerettem volna elhelyezkedni. Ez itthon nagyon nehéz, mert viszonylag kevés az a csoport vagy vállalkozás, akik társadalmi célzatú tervezéssel foglalkoznak,
olyan termékek, szolgáltatások tervezésével, amelyek társadalmi hatást keltenek.
Külföldön több ilyen szervezetet ismerek. Egyfajta szakmai küldetés is volt, hogy egy ilyet megvalósítsak itthon.
Óriási szerencsém volt, hogy az ötletemet bemutathattam a nagyobb közösségnek egy TEDxYouth Budapest előadás keretein belül, számomra is döbbenetes módon. Az előadást követően óriási érdeklődés középpontjába került ez a munka. Elkezdtek többen hívogatni, magánszemélyek, vállalkozók, üzletemberek, hogy mennyire jó az ötlet és valósítsuk meg, segíteni szeretnének ebben. A média is felkapta egy picit a dolgot, sok interjú készült velem, és úgy gondoltam, ha már ennyit beszéltem róla, akkor nem lehet, hogy csalódást okozzak az embereknek, úgyhogy ezen el kell indulni valahogy.
Lehetett volna egy egyszerűbb út, ha azt mondod egy üzletembernek, hogy hát tessék, itt van, csinálj belőle valamit. Végül a saját kezedben tartottad – esetleg a társadalmi ügy voltát féltetted?
Ez pontosan így van. Ha valaki ebben csak az üzletet látja (egyébként volt ilyen), az nem jó hozzáállás. Végül is ez az én személyes kezdeményezésem, nehezen tudtam volna abban a pillanatban kiadni a kezeim közül: volt egy komplexebb elképzelésem arról, hogy ennek hogy kellene működnie.
Az volt a kettőssége a kezdeményezésnek, hogy egy üzleti alapon működő vállalkozást képzeltünk el, ami önálló lábakon áll, és nem szorul adományokra meg támogatásokra jelentős mértékben, ugyanakkor meg teljesíti a társadalmi küldetését. Nehéz kitalálni, hogyan működjön pontosan, még a mai napig gondolkozunk ezen, hogy milyen úton-módon érjük el az önállóságot.
Hogyan kerestél ehhez társakat?
Adott volt egy csomó lelkes barát, formatervező, Pais Panni pszichológus, Tölg-Molnár Zsófi, aki foglalkozott a gyerekekkel korábban. Ő mutatott be a gyerekeknek, illetve az Alföldi utcai otthonban dolgozó nevelőknek, és mi hárman kezdtük el a megvalósítást. Csatlakozott hozzánk a TEDxYouth szervezői gárdája, amitől ez egyfajta közösségi megvalósulássá állt össze, nagyon sokan a TED-es közösségből nyújtottak segítséget, tanácsot adtak. Az első adag táskának az elkészítéséhez szükséges pénzt, tőkét gyakorlatilag úgy szedtük össze, hogy hirdettünk egy élőben zajló közösségi finanszírozó estet.
Fontos az, hogy legyen egy megfelelő csapat az ember mellett. Ez nehézséget okoz a mai napig, mert ezt mi nagyjából még mindig önkéntes alapon űzzük, és nehéz kiszámítani, hogy ki mikor, hogy ér rá. Egyébként megvan bennem az a szándék, hogy átadjam az üzletviteli feladatot másnak, aki az enyémhez hasonló hozzáállással tudja vinni ezt a vállalkozást. Nem könnyű megtalálni azt a valakit, aki azonosulni tud velem, de most úgy tűnik, hogy van egy művészetmenedzserként végzett lány, aki csatlakozott hozzám. Bízom benne, hogy neki például az üzleti, gazdasági részeket át tudom adni.
Hogy néz ki a gazdasági kronológia: meddig gondolkoztok előre, és milyen gazdasági terveket szőtök?
Az a célunk, hogy minél többféle terméket tudjunk elkezdeni forgalmazni, hogy olyan fiatalok, érdeklődők is tudjanak minket támogatni, akiknek esetleg nincsenek gyerekeik.
Sokan a táskából kiindulva kerestek meg minket azzal, hogy nincs-e felnőtt verziója a cókmóknak. Egy hátizsákot venni viszonylag nagyobb beruházás, megfontolandó lenne valami kisebb tárgyal előrukkolni, amit többen megengedhetnek maguknak, mint ezt a hátizsákot. Egyébként egy társasjátékon törjük a fejünket, bár ez félig kulisszatitok…
Milyen piackutatást végeztetek ehhez, hogy mi az a termékkör, ami a nem gyerekeseknek, vagy akár gyerekeseknek is bejöhetne?
A piackutatás elég gördülékenyen zajló folyamat volt. Rengeteg visszajelzés jut el hozzánk, viszonylag aktívak vagyunk a Facebookon. Számtalan levél és visszajelzés érkezett magánszemélyektől. Fantasztikus, hogy az emberek ennyire kezdeményezőek, és elmondják, hogy nekik mi lenne az igényük, és szerintük merre érdemes továbblépni.
Nagyon fontos, hogy bevonjuk az embereket magába a tervezési folyamatba.
Egyébként, amikor további termékeken gondolkozunk, a küldetésünknek megfelelően fontos szempont, hogy a kapcsolatteremtés a gyerekekkel valamilyen úton-módon létrejöhessen. Ne csak egy tárggyal segítsük a gyerekeket, hanem személyes kapcsolatok alakulhassanak a találkozókon, hogy ezzel egy picit közelebb kerülhessünk hozzájuk, illetve ők hozzánk.
Van-e valami véd- és dacszövetség köztetek és más társadalmi szervezetek között? Segítetek egymásnak?
Igen, szerintem nagyon is ismerik egymást a társadalmi vállalkozók itthon. Vannak olyan szervezetek, akik kifejezetten velük foglalkoznak, és az ő tevékenységüket próbálják meg segíteni valamilyen módon. Van például a NESsT, vagy a MakeSense, ahol világszinten próbálják összefogni a szálakat a társadalmi vállalkozások közt, és nagyon eredményesen csinálják. Ez egy alulról táplálkozó tervezet, fiatal, lelkes egyetemisták működtetik, de óriási eredményeket érnek el, főleg Franciaországban. Tavaly volt egy kampányuk, ami során felmérték, hogy Európában a különböző régiókban milyen problémákkal szembesülnek a társadalmi vállalkozók, és erre workshopokat, eseményeket hirdettek, jártak Budapesten is több ízben. Van egy olyan internetes felületük, ahol bárki csatlakozik hozzájuk, bármilyen kérdéssel, problémával megkeresheti őket, és akkor egy egész nagy közösség reagál arra a problémára. A szervezet itthon is működik, Nárai Csilla a főszervezője.
Nagyon-nagyon sok emberrel ismerkedtem meg az elmúlt két év során, és nagyon sok lelkes kezdeményező emberrel kerültem kapcsolatba. Zajlik az élet ezen a fronton. Magyarországon is, de világszerte egyre nagyobb figyelmet kapnak a társadalmi vállalkozások, egyre nagyobb hangsúly terelődik rájuk az Unión belül is.
A társadalmi vállalkozás is ugyanolyan vállalkozói készségeket kíván, mint bármelyik másik - milyen módon lehetett beletanulni a vállalkozásfejlesztésbe, -üzemeltetésbe?
Ebben is többen segítettek, például a Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítványnál végeztem el a Dobbantó nevű tanfolyamot, ami női vállalkozóknak szól, illetve egy állami pályázatra jelentkeztem, ahol szintén egy hosszas képzés előzte meg a pályázati anyagnak a beadását. Így szépen apránként magára szedi az ember a tudást, beszél másokkal és tájékozódik. Kicsit úgy éltem meg, mint akit beledobtak a mélyvízbe, de most már egyre jobban kezd kitisztulni a kép, és már egészen komfortosan érzem magam a különböző ügyintézések meg a vezetés terén. Gyakorlatilag már csak vállalatvezetéssel foglalkozom, ami eltérített az eredeti érdeklődéstől. Ugyanakkor pont azzal, hogy elérünk abba a fázisába a vállalkozásnak, amikor már újabb termékeket tudunk fejleszteni, remélem, hogy vissza fog köszönni a formatervezői lét.
♣♣♣
Névjegy
Ki ő? Kovács Bori, formatervező, a CókMók ötletgazdája és ügyvezetője
Mi ez? A CókMók egy különleges hátizsák ötletén alapul, amely az újonnan állami gondolkodásba került gyerekek otthonosságra való igényét szeretné kielégíteni. Egy CókMókkal a gyerekek saját holmijukat, játékaikat, magántárgyaikat a közelükben tudhatják attól a pillanattól, amikor bekerülnek az otthonba. Minden CókMóknak van egy párja. Ha valaki vesz egy ilyen hátizsákot a saját gyerekének, kettőt vesz meg, kettőt fizet ki, és a sajátjának a párját eljuttatják egy befogadó otthonba került kisgyerek számára.
Mit csinálnak még? A kezdeményezés továbblép: a hátizsák-tulajdonosoknak időről időre gyerekrendezvényeket, Cókamókákat szervez, ahol állami gondoskodásban és saját családban élő gyerekek találkozhatnak egymással, kapcsolatokat és barátságokat építve. Ezek keretében pl. meseterápiás foglalkozást és kézműves foglalkozásokat tartanak, de a lényeg a találkozáson, személyességen, kapcsolatteremtésen van.
Itt találod őket: cokmok.org, https://www.facebook.com/akikapjaadja
