A civil szektor működésének és finanszírozásának megújításáról sok szó esik, a hogyanokról már annál kevesebb. Pedig vannak, akik évek óta beszélnek működő megoldásokról, sőt maguk is művelik és tanítják is. A Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség ügyvezetője, Ágoston László arról a szemléletváltásról beszél, amely felszámolja a szokásos nonprofit-forprofit szembeállítást, és elindítja a szervezeteket a profivá válás és önfenntartás útján.
Nyári Juli: A nevetek úgy hangzik, mint a futurológiai konferencia. Mit csináltok?
Ágoston László: Sajnos, még mindig eléggé ilyennek hangzik, pedig már 4,5 éve csináljuk. Amikor elkezdtük ezt 2010-ben Kepecs Ivánnal és Rét Zsófival, azt gondoltuk, hogy jó ügyek mentén összekötjük az üzleti szférát és a civil szférát, és tulajdonképpen arra jöttünk létre, hogy ezt csináljuk, illetve ötletgazdák társadalmi innovációs ötletét segítsük katalizálni. Ilyenkor mindig felmerül, hogy mi az a társadalmi innováció: a mi meghatározásunk szerint minden olyan újítás, ami igénykövető, és vagy a hatása társadalmi, vagy az a mód, ahogy létrehoz valami újat: az emberek egymásra hatását érinti, közösségi erővel hoz létre valamit.
Hogy találtátok meg a célcsoportot, ki volt az?
Kezdetben három célcsoportunk volt. Az ötletgazdák: olyan egyének, akiknek valamilyen ötletük van, de ezzel magányosak, nem tudják, mi a következő lépés, hogyan kezdjenek el megvalósítani. Második célcsoportnak gondoltuk azokat a működő szervezetek, intézmények, saját működésüket szeretnék újragondolni a funkcióikat, leporolják a saját kommunikációjukat, nemcsak a saját működésüket, hanem, a kategóriát, amiben működnek. A harmadik a nagyvállalatok és márkák, akik rengeteg pénzt költenek arra, hogy elérjék a célcsoportjukat a saját üzeneteikkel. Arra gondoltunk, ha felmutatunk egy puttonyra való társadalmi innovációt, szuper projekteket, akkor néhány lépésben rá tudjuk őket venni, hogy inkább ilyenbe szálljanak bele megvalósító partnerként, minthogy pusztán kommunikációs eszközökre költsenek.
Gyakran használt példa egy ilyen együttműködésre, hogy egy nőket vagy kismamákat célzó márka nemcsak arra költ el több tízmillió forintot, hogy tökéletes női bőrt mutat a plakátokon, hanem létrehoz valamit, ami ezeknek a nőknek, kismamáknak húsba vágóan fontos, pl. egy olyan co-working irodát, amely kifejezetten kismamák igényeit szolgálja ki. A társadalmi innováció igazi jó példája, hogy ez az ötlet kipattanhat egy kismama fejéből, aki a saját bőrén megtapasztalta ennek a nehézségeit, de kipattanhat egy civil szervezet fejéből, aki úgy gondolja, hogy létrehoz egy olyan piacképes szolgáltatást, amiért akár pénzt is lehetne kérni. És kipattanhat egy multinacionális vállalat vagy egy márka marketingosztályán dolgozó ember fejéből, akik úgy gondolják, hogy ezzel mélyítik azt a kommunikációs üzenetet, amit közvetíteni szeretnének. Ha fenntartható modellt hoznak létre, tartósan hirdethetik a jófej márka jófejségét. Azt gondoljuk, hogy az az igazi társadalmi innováció, ahol mindegy, hogy kinek a fejéből pattan ki az ötlet, és be lehet mögé állítani több szektor szereplőit.
Mennyire volt naiv elképzelés, hogy össze lehet hozni ezeket a feleket?
Azt láttuk 2010-ben, hogy itthon nagyon jellemző a paternalizmus és a csodavárás, erről kutatások is szólnak. Viszont sokan vannak - arányaiban kevesen, de számszerűleg sokan - akik létre akarnak hozni dolgokat, megvalósítani ötleteket. Azt gondoltuk, hogy ennek a szűk rétegnek nyújtsunk segítséget azzal, hogy megpróbáljuk összekötni a különböző feleket.
Láttuk, hogy ez a téma Nyugat-Európában meg a világban nagyon kezd pörögni. Ugyancsak 2010-ben, de pár hónappal később jelent meg az az EU-s stratégiai anyag, amely a társadalmi innovációt abszolút első helyen jelöli meg a prioritások listáján. Ennek a példáján is jól bemutatható a lemaradásunk vagy a félresiklásunk, ugyanis a társadalmi innováció, ami nagyon ismert fogalom Európában, szociális innovációként jelenik meg a magyar anyagokban. Ez apró fordítási hibának tűnhet, de a tartalma jelentősen megváltozik. A szociális innováció a társadalmi innovációnak nagyon széles körén belül csak egy szűk szeletet jelent, a hátrányos helyzetűekre vonatkozó innovációkat.
Tehát az az elképzelésünk mindenképpen naiv volt, hogy ez gyorsan és biztosan sikerülni fog, és nagy ellenállásba ütköztünk főleg az üzleti irányból. Ha össze kéne foglalni a negatív tapasztalatokat, akkor azt lehet mondani, hogy az ötletgazdák és a civilek kevéssé felkészültek az érdemi együttműködésre, az üzleti szféra pedig jobban elzárkózik minden olyan ötlet megvalósításától, partnerség vállalás elől, ami túl sok energiát igényel. Sokkal egyszerűbb X millió forintot átutalni egy alapítványnak, és beírni a riportba, mint elgondolkodni azon, hogy mi lenne a leghatékonyabb, ami mellé oda tudunk állni, és akár nem pénzbeli eszközzel támogatni. Ezek a rossz tapasztalatok.
De voltak jó tapasztalataink is, nagyon sok ötletgazda nagyon jó ötlettel rendelkezik, és szerencsére van egy-két olyan üzleti szférabeli döntéshozó is, akik nyitottak. A civilek közül is egyre többen értik ezt a fajta gondolkodást, hogy termékekben és szolgáltatásokban érdemes gondolkodni, szem előtt tartva a célcsoportot, és nagyjából ugyanúgy kell működtetni és kitalálni egy civil szervezetet, mint egy üzleti vállalkozást. A különbség nem az, hogy mi nem professzionálisak vagyunk, és inkább kedvesek, mint ügyesek, hanem az, hogy a profit, amit a végén megtermelünk, azt nem kiveszik a tulajdonosok, hanem visszaforgatódik, és a fenntarthatóságot támogatja. Vannak szerencsére jó civil példák, illetve rajtunk kívül más szervezet is irányul ennek a szemléletnek a támogatására.
Értettek benneteket, hogy mit akartok? Nem lehet, hogy az volt az akadálya, hogy itthon egészen új dolgot szerettetek volna bevezetni, és nem láttak számukra kézzel fogható dolgot mögötte?
Biztosan vannak-voltak érthetőségi, artikulációs problémáink, főleg az elején. Átmenetileg célcsoportot is kénytelenek voltunk változtatni. 2012 végén úgy döntöttünk, hogy ha nem is lemondunk a létező civil szféra vagy üzleti szféra döntéshozói rétegéről, de megpróbálunk a jövőbe előre tekintve a fiatalokra koncentrálni, és elindítottunk egy innovátorképző programot (Innovatív Generáció). Ez egy 3 hónapos innovátorképző program, amely nagyjából az ötlettől a megvalósulásig terjedő ívet fogja át 12 hét alatt. A résztvevők betekinthetnek éles innovációs projektekbe, amelyek lehetnek akár civil szervezet, akár startup, forprofit vagy nonprofit. A 3 hónap során elméletben és gyakorlatban egy csomó mindent tanulnak, megismerik magukat, hogy lakozik-e bennük vállalkozó, való ez nekik, vagy nem. Ez egy nagyon sikeres program, 3 hullám lement másfél év alatt, és önfenntartóvá tudott válni.
Mit tanulnak ezek a fiatal innovátorok?
Megtanulják azt, ami ennek a startup-őrületnek legfontosabb eleme, hogy folyamatosan visszajelzésekre kell alapozni mindent. Az ötlet kitalálása az semmi, a megvalósítás bír értékkel. Abból is az, ami folyamatosan leellenőrzi és szemmel tartja, hogy az igények azok micsodák, és az éppen létrehozott termék vagy szolgáltatás milyen igényekre reagál, hogyan kell alakítani, továbbfejleszteni. Nagyon erős piaci igénykontroll vagy piaci igénybeépítés szükséges, folyamatos tanulási spirál: valamit csinálok, azt letesztelem, beépítem a reakciókat, továbbfejlesztem, megint tesztelem... Tehát a validálni kell, ami nem egy megelőző piackutatás, hanem egy folyamatos tevékenység. Ezt csinálják a legnagyobb vállalatok, a sikeres startupok. Tényleg az a helyzet, hogy mindegy, hogy valaki civil szervezet, vagy technológiai startup, a validálásra iszonyúan oda kell figyelni.
Az elmúlt négy és fél év mit alakított a víziótokon? Az iGen program fogja kitölteni a tevékenységeteket, vagy valami más irányba indultok el?
Az iGen sikerén felbuzdulva, meg azon, hogy eltelt azóta 3-4 év, megpróbáljuk újra közelíteni egymáshoz a civil szférának és a társadalmi vállalkozók legkiemelkedőbb projektjeit, és az üzleti szféra legérzékenyebb döntéshozóit. Nagyon sok partner csatlakozott már ehhez a projekthez, üzleti szférából és civil szférából is. Megpróbálunk egy olyan platformot teremteni, amelyben nagyvállalatok, márkák, nagy cégek és civil szervezetek is jelen vannak – olyanok, amelyek képesek az együttműködésre, akik együtt tudnának működni nagyvállalatokkal a számukra fontos üggyel kapcsolatban, és nagyon professzionálisan végeznek civil tevékenységet. Azt szeretnénk, hogy az elmúlt 25 év tapasztalatait leszűrve hátralépnénk hármat, és megnéznénk, hogy a nagyvállalati oldalon kik képviselnek hitelesen társadalmi ügyeket az alaptevékenység mellett, és összehozzuk azokkal, akik tényleg felnőttek ahhoz a feladathoz, hogy ne csak lelkesedésből végezzék, hanem átláthatóan és profin. Ez az előfeltétele annak, hogy egy nagy cég őket válassza, ha olyan ügyet szeretne képviselni.
Az eddigi tapasztalatok alapján szeretnénk meghatározni egy olyan módszertant, amely alapján az együttműködés még hatékonyabb lehet, és még több lehet belőle.
Hogyan képzelitek ezt el?
Alapvetően két elemmel lehetne kiegészíteni az eddigi gyakorlatot. Az egyik a képzés – abban a pillanatban, amelyben egy civil és egy nagyvállalat egymásra talál, elkezdjük képezni mind a két felet, hogy ne legyenek olyan elvárásaik, amelyeket nem fognak tudni teljesíteni, és tudjanak kölcsönösen előnyösen együttműködni. A képzés sokszor elmarad, mert azt gondolják, hogy majd a teljesítmény önmagáért beszél.
A másik a társadalmi hatásmérés. Nagyon fontos az elején az üzleti szférára jellemző indikátorok szintjén lefektetni, hogy mit tekintünk sikernek, ki mit vár el, és a problémakezelést a számok és mutatók nyelvén is megfogalmazni, és elvárásként kitenni maguk elé. Azt gondoljuk, hogy ha ez teljesül, hatékonyabbak lesznek ezek az együttműködések, és hatékonyabban lehet őket kommunikálni is. Ez pedig megint annak fontos, aki a pénzt adja, hiszen neki azon túl, hogy valóban fontos az ügy, szeretné ezt kommunikálni is.
Végső soron pedig szeretnénk az összes olyan projektre felhívni a figyelmet, amelyek jól nyúlnak társadalmi ügyekhez. Akár civilek, akár nem.
